All Posts By

admin

Tippek, tanácsok a bölcsődekezdéshez a kisgyermeknevelőktől

By | Bölcsődébe készülünk

Mi már nagyon várjuk a találkozást! A szülői értekezleten és még aznap, egy szűkebb körben, úgynevezett szülőcsoportos beszélgetés alkalmával lesz lehetőségük ismerkedni velünk kisgyermeknevelőkkel és persze a szülőtársakkal is. Pontosítjuk a beszoktatás sorrendjét, dátumát és kiválaszthatják gyermekük jelét. Sor kerülhet a családlátogatásokkal kapcsolatos egyeztetésre és szívesen válaszolunk minden felmerülő kérdésükre.

Egy bölcsődei csoportban minden gyermek egyformán fontos számunkra

Az új csoportokban a beszoktatás során fokozatosan növekszik a létszám, meglévő csoportba már egy kis összeszokott csapat várja a gyermeküket.

A csoport működésének alapját a napirend határozza meg, mindez kiszámíthatóságot és ez által biztonságérzetet ad a kisgyermekeknek. Sokat tudnak gyermeküknek segíteni azzal, ha az otthoni napirendet lassan elkezdik igazítani a bölcsődeihez. Támogatjuk az anyatejes táplálást, azonban szerencsés, ha a gyermek megnyugtatására, elalvásának segítésére más eszköz is rendelkezésre áll, ami könnyebbé teszi gyermekük bölcsődében történő vigasztalódását.

A beszoktatás általában 10 nap, ha a gyermek igénye indokolja, lehet több is. Ezalatt ismerkedünk a gyermekükkel, lépésről-lépésre vesszük át a gondozási és nevelési feladatokat Önöktől. Ez idő alatt szülőként is belekóstolhatnak, beleláthatnak a bölcsisek mindennapjaiba. Nincs két egyforma beszoktatás és nem könnyű az egymástól való elválás, a mindennapi élet változása. Kérjük legyenek türelmesek önmagukkal és gyermekükkel szemben is.

A gyermekek szeretik a megszokott dolgokat. Egy cumi, plüss, vigasztaló, nyunyóka, alvós rongyi az anya és az otthon illatával segíthet megnyugodni a kicsiknek, a most még ismeretlen, idegen környezetben, ezért bátran hozzák magukkal a bölcsődébe.

Kérjük legyen mindig az évszaknak megfelelő elegendő tiszta, mozgást segítő, kényelmes váltóruha és pelenka a jellel ellátott szekrényekben.

Mindent megteszünk, hogy gyermekük jól érezze magát a csoportjában

Kép: pixabay

Minden nap megosztjuk a legfontosabb történéseket a gyermekért érkező szülővel, nagyszülővel és nekünk is sokat segít, ha reggel pár szóban Önök is elmondják mi történt a kicsivel otthon, milyen a hangulata. Rendszeresen kapnak majd írásban is információkat gyermekükről a családi füzetben, ahova természetesen a szülők is tehetnek bejegyzéseket, szívesen fogadjuk a visszajelzéseiket.

Családi programjainkon közös élményekkel lehetnek gazdagabbak. A szülőcsoportos beszélgetések alkalmával törekszünk arra, hogy segítséget nyújtsunk az elakadásokban, a felmerülő problémákra, nehézségekre közösen megoldást találjunk.

Önök mellett állunk

Előfordulhat, hogy néhány családnak hosszabb és nehezebb lesz az átmeneti időszak, de Önök mellett állunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy gyermekük biztonságban és jól érezze magát itt a bölcsődében. Tapasztalataink azt mutatják, az év végére a gyermeknapi bulin már minden gyermek felhőtlen boldogságban élvezi programokat.

Vidám bölcsis napokat kívánunk minden családnak!

Tippek, tanácsok a bölcsődekezdéshez a bölcsődevezetőtől

By | Bölcsődébe készülünk

A bölcsődei élet igazi közösségi lét. Szülőtársak, bölcsődei szakemberek és gyermekek élnek meg együtt sok-sok új élményt. A vidám, felhőtlen napokhoz, mindannyiunk együttműködése szükséges. Érdemes már a beszoktatás alatt, a várakozások alkalmával beszélgetni, tapasztaltot cserélni egymással, hiszen minden szülő hasonló cipőben jár. Egy-egy vigasztaló szó mindig jól esik a nehéz pillanatokat megélőknek.

Nagy mérföldkő egy család életében, egy intézmény munkatársaira bízni a kisgyermeket és visszatérni a munka világába.

A könnyebb kezdéshez összefoglaltunk néhány kiemelt területet

Fontos, hogy minden szükséges dokumentum rendelkezésre álljon a beiratkozáshoz, ami rendszerint a beszoktatás kezdetét megelőző héten történik.

A legkisebbekről gondoskodunk, és ezt komolyan vesszük, ezért hoztunk pár szabályt, melyeket a Házirend tartalmaz és betartása mindenkire nézve kötelező érvényű. Célunk, hogy minimalizáljuk a baleset- és fertőzésveszélyt, lefektessük a közös mindennapok szabályait. Figyeljünk egymásra és óvjuk a gyermekeket!

A bölcsődéből több okból is hiányozhatnak a gyermekek. Betegség, családi nap, nyaralás stb. A hiányzást és a visszatérést is jelezni kell a bölcsődék által megadott módon, de orvosi igazolás csak egy esetben szükséges a közösségbe való visszatéréshez, ha a betegség tünetei (láz, hányás, hasmenés stb.) a bölcsődében jelentkeztek először.

Minden egyéb hiányzás esetén (otthon történő megbetegedés, családi ok) a „Szülői nyilatkozat” nyomtatványon tudják igazolni gyermekük távollétét. A nyomtatvány a bölcsődevezetőnél/kisgyermeknevelőnél szerezhető be, illetve a Rákosmenti Egyesített Bölcsődék weboldaláról letölthető.

A „Szülői nyilatkozatot”, valamint az orvosi igazolást minden esetben a hiányzás utáni visszatérés első napján, reggel, a gyermek átadásával egyidőben kell benyújtani a kisgyermeknevelőnek.

Egy bölcsőde fenntartása, a minőségi étkezés, bizony költségekkel jár. A költségtérítés számításáról és nagyságrendjéről weboldalunkon tájékozódhatnak. Kérjük, hogy a megállapított havi összeget mindig pontosan és határidőre utalják át.

A családokért dolgozunk számítanak nekünk!

Kép: pixabay

A szülői értekezleten még sok-sok fontos dolgot átbeszélünk majd, várjuk szeretettel. Amennyiben olyan kérdésük van, amit szűkebb körben tennének fel inkább, keressenek bátran minket bölcsődevezetőket. Munkatársainkkal egész évben a legkisebbekért és a családokért dolgozunk, számítanak nekünk.

Csodás, élményekkel teli bölcsis évet kívánunk!

Tippek, tanácsok a bölcsődekezdéshez

By | Bölcsődébe készülünk

Segítünk felkészülni a bölcsődekezdésre

9 héten át 9 posztban mondunk el mindent, amit a bölcsődekezdésről tudni érdemes. Hétről-hétre a bölcsődei élet egy-egy szereplője szólal meg a témában és ad információt, tippeket. A hasznos tanácsokon túl, összegyűjtöttük a tudnivalókat az adminisztrációval kapcsolatban és jövünk majd nyári kézműves öletekkel is.

Hamarosan kezdünk! 3,2,1…

Kisgyermeknevelő

By | Állások

Kisgyermeknevelő vagy és pályázni szeretnél?

Rákosmente kertváros tagintézményeibe munkatársként várunk téged, ha munkádban elsősorban a gyermekek szeretete motivál, ha született csapatjátékos vagy és nyitott a modern pedagógiai módszerek és a jól bevált, a magyarországi -a világon egyedülálló- bölcsődei gondozás-nevelés évtizedes szakmai kincsestárának ötvözésére és alkalmazására.

Napi szintű feladatok, elvárások:

  •  A bölcsődéinkbe járó tipikus fejlődésű és sajátos nevelési igényű gyermekekről való szeretetteljes gondoskodás.
  •  A gyermekek testi-lelki fejlődéséhez és önállósodásához szükséges feltételek biztosítása, a körülöttük lévő világgal való megismerkedés elősegítése.
  • Együttműködés a bölcsődés korú gyermekeket nevelő családokkal.
  • A minőségi szakmai munkához kapcsolódó adminisztráció elkészítése az elvárásoknak megfelelően.

Amit kínálunk:

  • Folyamatosan fejlődő és szépülő munkakörnyezet.
  • Fontos számunkra, hogy támogassuk munkatársaink képzését, hogy az általuk végzett munka szakmai színvonala a lehető legmagasabb szinten biztosíthassa a ránk bízott gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését.

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

A munkakör betöltéséhez szükséges végzettség és szakmai tapasztalat:

Felsőfokú képesítés: Csecsemő és kisgyermeknevelő

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Főiskolai BA végzettség, legalább 3-5 év szakmai tapasztalat, alapszintű számítógépes ismeretek

A pályázat elbírálásához ezeket kérjük, hogy mellékeld:

  • fényképes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél,
  • végzettségeket igazoló dokumentumok másolata

a következő elérhetőségek valamelyikére: szaktanacsado@rakosmentibolcsodek.hu, kozpont@rakosmentibolcsodek.hu

Ha adódik még kérdésed a pályázati kiírással kapcsolatosan keresd bizalommal Kovácsné Herke Ildikó szaktanácsadónkat a +36203943202-es telefonszámon.

Padlizsánkrém

By | Kenhető finomságok, Receptek

A padlizsánkrém finom és egészséges megoldás lehet vacsorára, de akár kerti sütögetéshez is. Előre elkészíthető, így az éhes kis pocakok azonnal finom falatokhoz juthatnak, a felnőttek pedig nyugodtan sütögethetik a fűszeres, csípős pecsenyéjüket.

A friss padlizsánt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd sütőben 180ᵒC-on megsütjük. Kb. 25 perc az egyik oldala, majd átfordítjuk és újabb 25 percig sütjük a másik oldalát is. Akkor van kész, ha a héja ráncos és ha benyomjuk a húsa puha.

A megsütött padlizsánt kettévágjuk, kikaparjuk a belsejét egy szűrőbe, lecsepegtetjük.

A lecsepegtetett padlizsánt egy tálba öntjük.

Közben a majonézt az apróra vágott vöröshagymával, kevés sóval és cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a kihűlt padlizsánt. Botmixerrel vagy villával pépesítjük.

Friss kenyérrel vagy pirítóssal tálaljuk.

A padlizsánkrémhez csak friss padlizsánt használhatunk!

Hozzávalók 4 fő részére:

  • 50 dkg padlizsán
  • 4 dkg majonéz
  • vöröshagyma ízlés szerint
  • só ízlés szerint
  • cukor ízlés szerint

Kapros tökkrém

By | Kenhető finomságok, Receptek

Ha esetleg nem arattunk sikert a főzelékkel, a tökből készítsünk mártogatóst vagy kenjük kenyérre. Lágy, krémes a zsenge tökből a legfinomabb. Az apró falatkákat imádják a gyerekek a krémbe tunkolni.

A friss tököt meghámozzuk, kettévágjuk, a magokat eltávolítjuk belőle, majd lereszeljük. A tisztított, lereszelt mennyiségnek kell 40 dkg-nak lennie!

A lereszelt tököt a kaporral, enyhén sós vízben feltesszük főni. Amikor puhára főtt lecsepegtetjük, kinyomkodjuk és hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben a majonézt az apróra vágott vöröshagymával, kevés sóval és cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a kihűlt tököt. Botmixerrel pépesítjük.

Szükség esetén mirelit tökből is elkészíthető.

Hozzávalók 4 fő részére:

  • 40 dkg főzőtök
  • 4 dkg majonéz
  • kapor ízlés szerint
  • vöröshagyma ízlés szerint
  • só ízlés szerint
  • cukor ízlés szerint

Sajtos-túrós kocka – egyszerű, gyors!

By | Receptek, Sós desszertek

Nassolni valónak mutatunk egy kiadós sós sütit, ami garantáltan a vendégek kedvence lesz. Ha elkérik a receptet, nyugodtan osszák meg.

A zabpehelylisztet a sütőporral elkeverjük, majd a sajt kivételével az összes alapanyagot összekeverjük egy tálban.

Egy 30*38 cm-es tepsit kivajazunk és kilisztezünk. A masszát belesimítjuk, a lereszelt trappistasajttal megszórjuk és betesszük a 200 ᵒC-ra előmelegített sütőbe. Pirosra sütjük. Ha kihűlt, kockázzuk és tálaljuk.

Hozzávalók 30*38 tepsihez:

  • 75 dkg tehéntúró
  • 6 db tojás
  • 9 evőkanál zabpehely
  • 9 csapott evőkanál zabpehelyliszt
  • 25 dkg trappista sajt
  • 3 kávéskanál só
  • 1 csomag sütőpor

Nyári irodalmi ajánló

By | Irodalmi ajánló

Hurrá itt a nyár! Kirándulás, nyaralás, sok-sok minőségi idő együtt, ami feltölti a legkisebbeket is. Hoztunk kirándulós verset és pancsolós mesét, ezeket akár az utazásokon is elővehetik. Legyen boldog, élményekkel teli nyara mindenkinek. Legközelebb szeptemberben jövünk ajánlóval.

Mondóka ajánló – Népi mondóka

Kép: libri.hu

Magyar népi mondóka (részlet )

„Rigidős-ragadós
cukrozott liszt,
beleragadt kis Lőrinc,
meggyúrta a mamája,(…)”

Ezt a mondókát ebből a kötetből választottuk: J. Kovács Judit, Kerekítő 4, 53. oldal, Móra Kiadó

Vers ajánló – Kortárs vers

Kép: libri.hu

Nyulász Péter
Kiránduló
(részlet)

„Hosszú, sárga villamos.
Merre megyünk vele most?
Fenn a hídon, át a Dunán,
előbb Pesten, aztán Budán,
Hűvösvölgyig meg se állunk,
ott a kisvasútra szállunk,
elzötyögünk Normafára,
letekintünk a világra,
ha van kedvünk, egykettőre
felülünk a libegőre,
körbejárjuk Zugligetet,
megeszünk egy sósperecet. (…)”

Ezt a verset ebből a kötetből választottuk: Nyulász Péter: Zsubatta, 38. o., Móra Kiadó

Mese ajánló – Irodalmi mese

Kép: libri.hu

Marék Veronika
Boribon pancsol
(részlet)

„(…) – Építsünk egy nagy várat! – javasolta Bence. – Nem lehet, nekem sem sikerült! – duzzogott Boribon. – Mert száraz a homok. Idesüss: meglocsolom. Most már jól tapadt a homok. Nagy-nagy várat építettek tornyokkal, alagutakkal, virágokkal. Még egy kicsi tavat is ástak. (…)”

Ezt a mesét ebből a kötetből választottuk: Marék Veronika: Boribon pancsol, Pagony Kiadó Kft.

Kép: pixabay

Nyomtatásban megjelenő ajánlónkból megtudhatják, hogyan készíthetnek homokból gyurmát. Esős időben jó kis mulatság lehet az egész családnak. Keressék a bölcsődék irodalmi polcain sok-sok kreatív ötlettel és programajánlóval!

Válogatásunkat a Kippkopp készítette sok szeretettel. Jó szórakozást, hasznos családi időtöltést kívánunk!

Vigyázzunk egymásra és a körülöttünk élőkre!

Dackorszak – Avagy, hogyan lehetünk profi válságkezelők

By | Elég jó szülő

A dackorszak mind a gyermekek, mind a szülők számára nehézségekkel, frusztrációval teli időszak, amelynek kezelése komoly kihívást jelent.

Egy-egy dacos megnyilvánulás, hiszti esetén gyakorta megesik, hogy a gyerekek hirtelen, látszólag minden ok nélkül kirobbanó dühvel reagálnak, toporzékolva, bömbölve levetik magukat a földre, eldobálják a kezük ügyébe kerülő dolgokat, megjelenik a teljes kontrollvesztés állapota. Felnőttként pedig nem egyszer értetlenül állunk a dolog felett, hiszen az előbb még semmi baja nem volt a gyereknek.

Érezhetjük úgy, hogy tehetetlenek, frusztráltak, dühösek vagyunk, mintha a gyerek szándékosan nem működne együtt, ellenséges lenne. Ilyenkor mi is beszűkülünk, csak a saját szemszögünkből szemléljük az eseményeket, pedig ezekben a helyzetekben lenne a legnagyobb szükség a távolításra, nézőpontváltásra.

Segíthet, ha pár pillanatra kilépünk a helyzetből, például veszünk egy mély levegőt és lassan kifújjuk, így hagyva időt magunknak a csillapodásra, megnyugvásra. Ez lehetővé teszi, hogy jobban beleképzeljük magunkat a gyermek helyzetébe, és együttérzéssel, empátiával forduljunk felé, amellyel átsegíthetjük őt a nehéz pillanatokon.

Kép: pixabay

“Segíthet, ha pár pillanatra kilépünk a helyzetből.”

Néhány fontos információ, amellyel érdemes tisztában lennünk, ha a hisztikre gondolunk:

  • A dackorszak (1-4 éves kor – a csúcspont általában 3 éves korban van) természetes fejlődési mérföldkő.
  • Ebben az életkorban megjelenik a nagybetűs ÉN. A gyermek rájön, hogy saját akarata, vágyai és céljai vannak, melyek gyakran nem egyeznek a körülötte lévő személyekével.
  • Még nem rendelkezik tapasztalati belátással, ezeket az információkat a környezete segítségével, lassan sajátítja el.
  • Gondolkodása egocentrikus, vagyis olyannak látja a valóságot, amilyennek szeretné, nem olyannak, amilyen valójában.
  • Értelmi és mozgásfejlődése felgyorsul, egyre ügyesebb és magabiztosabb. Vágyai azonban még jelentősen meghaladják képességeit, illetve lehetőségeit. Gyakran ütközik korlátokba, akadályokba, amelyek hamar feldühíthetik.
  • Ilyenkor még nem a gyermek uralkodik az érzelmein, hanem azok rajta. Ennek hátterében az agy érésének folyamata áll. Az érzelmek agyunk úgynevezett limbikus rendszerében keletkeznek. Ez a terület erre az életkorra már teljesen kialakult. Azonban agyunk azon része, az úgynevezett frontális lebeny, amely lehetővé teszi, hogy indulatainkat képesek legyünk leszabályozni és kontrollálni még éveken, évtizedeken keresztül folyamatosan fejlődik.

“Az érzelmek természetesek, legyenek azok bármilyenek. A nehéz pillanatokban, a gyermeket segítve, nem csupán a gyermek, hanem a szülő is tanul, fejlődik.”

Ennek az életszakasznak kiemelt szerepe van az akarat, az önállósulás és elszakadás, valamint az érzelmi intelligencia fejlődésében. Az akaratnak eme korai megnyilvánulásai szükségesek ahhoz, hogy a gyermek egészséges önértékelésű, magabiztos felnőtté váljon, aki tisztában van az elképzeléseivel, céljaival, ki tud állni azokért és meg is tud értük küzdeni.

Ebből adódóan fontos, hogy hogyan reagálunk a dacos megnyilvánulásokra, hisztikre, mert ezzel indulat- és stresszkezelést, valamint társadalmi normákat is tanítunk a gyermeknek, mintát nyújtunk neki. Segítségünkkel, megtanul bánni a saját és mások érzelmeivel.

Sok esetben nehézséget jelenthet, hogy szülők generációi nőttek fel úgy, hogy nem beszéltek nyíltan az érzéseikről, érzelmeikről. Az olyan negatív érzelmeket, mint a düh, a harag, a szomorúság és a félelem a társadalmunk megbélyegezte, és a legtöbb esetben nemkívánatosnak tartja, mintha ezeket éreznünk sem lenne szabad. Így, amikor találkozunk velük, felnőttként is nehezen ismerjük fel, illetve kezeljük őket.

Az érzelmek természetesek, legyenek azok bármilyenek. A nehéz pillanatokban, a gyermeket segítve, nem csupán a gyermek, hanem a szülő is tanul, fejlődik.

Fontos figyelembe venni ezt a szempontot is, amikor a dackorszakra gondolunk.

“Ebből adódóan fontos, hogy hogyan reagálunk a dacos megnyilvánulásokra, hisztikre, mert ezzel indulat- és stresszkezelést, valamint társadalmi normákat is tanítunk a gyermeknek, mintát nyújtunk neki. “

Mi válthatja ki a dacreakciót, hisztit?

  • Többek között:
    • Kezdődő betegség
    • Kialvatlanság, fáradtság
    • Éhség, szomjúság
    • Bujkáló fájdalom
    • Unalom
    • Váratlan, új szituációkkal való szembesülés (kistestvér születése, óvodakezdés, stb.)
    • Túlkorlátozás, sok tiltás, vagy éppen túl kevés
    • Magas követelmények (Fontos, hogy reális elvárásaink legyenek a gyermekkel szemben)

Mit tehetünk azért, hogy a dackorszak kezelhetőbb legyen?

Kép: pixabay

A legfontosabb, hogy minden dacos megnyilvánulás esetén öntsük szavakba, amit a gyermek érez. Pár rövid, tömör mondatban, nyugodt hangon jelezzük neki vissza, hogy milyen érzések kavarognak most benne, például „Mérges vagy, mert ledőlt a torony, amit építettél. Érthető, de dobálni akkor sem szabad.” Ezzel megmutatjuk, hogy figyelünk rá, hogy biztos támaszként ott vagyunk neki, hogy segítjük őt. Az érzéseit elfogadjuk, a viselkedését pedig közben szabályozzuk. Bátran beszéljünk a saját érzéseinkről is.

Ilyenkor felajánlhatjuk neki az ölelést, amely érzelmi biztonságot ad és segíthet a megnyugvásban, például „Segítsek megnyugodni?”, vagy „Ha egy kicsit megnyugodtál, gyere ide egy ölelésre!”

Ugyanakkor vannak gyerekek, akik ezekben a helyzetekben kifejezetten kerülik az érintést és a testi kontaktust. Mindannyian mások vagyunk! Az esetükben jó lehet, ha lehetőségük van az elvonulásra, például „Ha ennyire fel vagy dúlva, akkor segít, ha bemész a szobádba (nyugisarokba, stb.) és szusszansz egyet. Bekísérjelek?” (ez közös elvonulás is lehet). Továbbá bárki kiléphet a helyzetből egy rövid szünetre, például átmegyünk egy pillanatra egy másik szobába. Mérséklődhet a hiszti, ha nincs jelen közönség.

Bizonyos korlátok, szabályok szükségesek. Ezek alapja a megfelelő napi ritmus kialakítása és tartása, hiszen ebbe beletartozik, például az ébredés, a lefekvés, az étkezések és a tisztálkodások ideje. Ezekkel együtt már ott vannak az alapvető szabályok is, például „Minden étkezés előtt kezet mosunk.”, vagy „Este 8 óra körül lefekvés.”. Ezek következetes betartásával megteremtjük azt a stabil és biztonságos keretet a gyermek számára, amin belül szabadon tevékenykedhet, felfedezhet, játszhat. Természetesen ez a keret egyre tágul, ahogy a gyermek egyre nagyobb és ügyesebb lesz, önállóbbá válik.

Ugyanezt a biztonságot, stabilitást, kiszámíthatóságot nyújtjuk neki azzal is, ha mi magunk is határozottak vagyunk. A gyerekek folyamatosan próbálgatják a szárnyaikat és feszegetik a határokat, ha azonban egy adott dologgal kapcsolatban, mindig ugyanúgy reagálunk, például „Egy almalevet veszek neked a boltban.”, megtanulják, hogy kevésbé érdemes próbálkozni, hiszen mindig ugyanaz lesz a következménye.

Abban az esetben, ha mi is bizonytalanabbak, határozatlanabbak vagyunk, egyszer megengedünk valamit, másszor nem, a gyerek is összezavarodik. Nem érti, hogy lehet, a példánál maradva, hogy múltkor kapott almalevet meg csokit is, míg most csak almalé van, amikor csokit is akar. Ez frusztrálttá teszi, és csak jobban feldühíti. Ilyenkor a gyerekek még erőteljesebben tudnak reagálni, aminek a hatására a szülő még jobban elbizonytalanodik, és könnyebben beadja a derekát. Ezzel azonban egy ördögi kör indul el, mert a gyerek hamar megtanulja, hogy érdemes újra és újra próbálkoznia, hiszen a határok nem egyértelműek, illetve minél jobban, hangosabban, kitartóbban hisztizik, annál hamarabb eléri, amit akar.

Érdemes felvállalni a kezdeti, kisebb konfliktusokat, mert ennek hiányában a dackorszak tartóssá válhat, illetve egyre nagyobb és nagyobb erővel térhet vissza.

Ehhez kapcsolódóan még fontos megemlíteni, hogy a gyereknek is legyen lehetősége bizonyos helyzetekben dönteni, például „Egy dolgot veszek neked. Almalevet vagy csokit kérsz?”, „Egyedül vetkőzöl a fürdéshez, vagy segítsek?”. Érdemes számára kisebb dolgokban teret hagyni, mert fontosabb kérdésekben könnyebben fogadja a korlátozást, és a nehezebb időszakokban is mérsékeltebb a dacreakció.

Amennyire lehet, előzzük meg a hiányállapotokat (éhség, szomjúság, fáradtság), például mindig legyen nálunk kellő mennyiségű ennivaló, innivaló, ha hosszabb útra megyünk.

“Bizonyos korlátok, szabályok szükségesek.”

Hagyjunk elegendő időt a változásra, és lehetőleg kerüljük a kapkodást, például, ha önállóan szeretne felöltözni, de nekünk sietnünk kellene: akkor kezdjünk kicsit korábban készülődni, vagy már indulni kellene a játszótérről, de Ő még homokozik: ilyenkor mondhatjuk neki, hogy „Még megépítjük a tornyot, aztán összepakolunk.”

Legyen meg a napi feszültségcsapolás. Erre a legjobb a sok közös játék, valamint a meseolvasás, de kiváló segítség a humor (csak, ha nem gúnyos) és a kreativitás, játékosság is, például, ha a gyerek ebéd előtt sütit enne: “varázserővel” átnyújthatunk neki egy képzeletbeli sütit, amit jó étvággyal elfogyaszthatunk, vagy egy „mágikus trükkel” úgy tehetünk, mintha eltűnt volna és keresnénk, majd látványosan megtalálhatjuk.

Nyugodt körülmények között (dacos megnyilvánulás előtt vagy után) taníthatunk neki önmegnyugtató módszereket is, például nagy levegőt veszünk és kifújjuk, vagy ökölbe szorítjuk a kezünket, majd kiengedjük.

Lényeges, hogy minden helyzetben teljes jelenléttel kommunikáljunk, amely jelentősen növelheti a hatékonyságunkat:

  1. Menjünk oda, és guggoljunk le hozzá.
  2. Érintsük meg.
  3. Vegyük fel a szemkontaktust.
  4. Szólítsuk meg.
  5. Csak akkor kezdjünk beszélni, ha valóban figyel. (Bővebben: Pethő, 2018)

“Hagyjunk elegendő időt a változásra…”

Készítette:

Szabó Krisztina Brigitta (bölcsődepszichológus)

Felhasznált irodalom:

Pethő Orsolya: Hiszti. Ecovit Kiadó Kft., 2018.
Annette Kast-Zahn: Gyerekkori válságkezelés felsőfokon. Móra Könyvkiadó, 2016.
Annette Kast-Zahn: A dackorszak. Sanoma Media Budapest Zrt., 2012.
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak – A kisgyerekkor. Park Könyvkiadó, 1996-2013 (Kilencedik kiadás).
Kim John Payne: Melegszívű fegyelmezés. Kulcslyuk Kiadó, 2018.
Dr. Thomas Gordon: P. E. T. A gyermeknevelés aranykönyve. Gordon Kiadó Magyarország Kft., 2020.
Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend: Gyerekhatárok. Harmat Kiadó, Első kiadás 2010, tizenegyedik utánnyomás 2018.
Andrew Fuller: Nehezen kezelhető gyerekek. Scolar Kiadó, 2009, 2016.
A Gyereklélek magazin megjelent számai

Zöldséges, tejszínes halragu

By | Halételek, Receptek

Zöldség és hal, csupa egészséges hozzávaló. A tejszínes habarástól, lágy és krémes lesz. Bármilyen köret kíváló választás hozzá.

Elkészítés:

A zöldségeket kevés sóval ízesítve megpároljuk. Üvegesre pároljuk az apróra darabolt vöröshagymát. Ezt zsiradék nélkül tegyük, mert a kicsik bölcsődés korban még nem tudják megemészteni a sült hagymát! (Ha egy kevés sóval megszórjuk a hagymát, hamarabb ereszt levet.) Hozzáadjuk a ledarált vagy felkockázott halfilét. Ekkor egy kis vajjal, olivaolajjal vagy margarinnal dúsíthatjuk. A bölcsődében darálni szoktuk a halat a szálkák biztonságos elkerülése érdekében. Ízesítjük sóval, petrezselyem levéllel, borsikafűvel. Amikor a halfilé elkészült, hozzáadjuk a megpuhult zöldségeket, majd tejszínes habarással sűrítjük. Tetszőleges körettel tálaljuk.

Hozzávalók:

  • 40 dkg halfilé
  • 160 ml tejszín
  • 15 dkg vöröshagyma
  • 8 dkg sárgarépa
  • 8 dkg zöldborsó
  • 4 dkg petrezselyemgyökér
  • 5 dkg liszt
  • 30 ml étolaj
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint petrezselyem
  • ízlés szerint borsikafű